2024 mindenképpen fordulatokban bővelkedő év volt a magyar politika számára. Eme dömpingből azonban a jövő fonalát szeretném kiszálazni inkább, mint az összes eseményt egyenként elemezni. Fontosnak érzem megjegyezni: attól, hogy nem tudok megoldást kínálni egy problémára, attól még az nem szűnik meg problémának lenni. Így vizsgálnám meg röviden honnan jöttünk, és merre tartunk.

A bukta "íze"

Van, amikor a foszlós kelt tészta nem elég erős, hogy óvón körbefogja az olcsó dzsemet, és a nemtelen belső vulkáni lávaként a felszínre tör, majd ráég a még értékelhető tésztára. Ám, sajnos a nélkülözés és az állandó fenyegetettség emlékét régóta magával cipelő néplélek nem meri kidobni a felsült süteményt, hanem inkább két pofára tömi magába, ahelyett, hogy esélyt adna, és újat sütne.

Némi reményre azért okot adhat, ha pont a Sas fészkébe költöznek a Kutyák. Ilyenkor lehet csak igazán érezni a bukta ízét!

Ki itt a nagykutya!

Kovács Gergely és Döme Zsuzsanna (Suzi) végre eldöntötték, hogy itt az ideje kicsit felnőni, és érdemi terepre léptek a politika ingoványos terepén. A XII. kerület új tésztát tett a sütőbe a legutóbbi választáson, reméljük nem bukta készül ismét. Üdvözlendő fordulat, és noha a Kutyapárt továbbra is örökségeként cipeli a komédiás szerepét, úgy tűnik a hatalom még nem torzította el kaján mosolyukat, és továbbra is a jó ügyekért küzdenek. Ha nem simogatja meg őket a korrupció szele, nem kapja el őket a gerincvesztés, akkor most, hogy végre betöltötték a tizennyolcat, lehetnek már irányításra alkalmasak is. De nem ők az egyetlenek, akik minőségüket emelve új korba léptek.

Újravasalva

Vona Gábor új köntöse kicsit avíttas - mondjuk a progresszió sose volt a terepe, a letűnt korok nagy kedvelője ő -, ámde reformkori mérsékelt modora mégiscsak lehetne a régi-új norma a politikai kommunikációban. Már amennyiben azt gondoljuk, hogy régen minden jobb volt... Nagy kár, hogy a régi ruhatárában finoman szólva érdekes darabok lógnak, melyek nem igazán összeegyeztethetők egy általam elképzelt, demokratikus, mérsékelt és kiegyensúlyozott Magyarország jövőképével. De, szó-mi-szó, e hangnemet receptre is felírhatnák Menczer Tamásnak vagy Bayer Zsoltnak, következő alanyunk kedvenc beszélgetőpartnereinek.

Messiás M(m)agyar módra - ahogy a (séf) nép szereti

Magyar Péter Vona Gábor arisztokratikus, reformkori hangnemével, Erőss Páli örökségével lépett színre. Első, Partizánnak adott interjújában egy sziksztuszi kápolnai freskót csapott fel a plafonra. Majd a plafont pofonra, a freskót feszkóra cserélte, a Madonna inkább primadonna lett, és épülni látszik az új buborék, melyet elébb összefogásnak, később MZP-nek hívtunk. Halovány köd volt ez a remény, és a nap első sugaraira hamar fel is szállt. Proletár kommentharcos, sértődékeny kedves vezető, illetlen szavak, szagos testrészek, megbántott politikai hullák. Önmagunknak hazudunk, ha a poszt-Fideszi szektára tesszük az összes zsetont.

Mert sárkány ellen sárkány kell? Talán. Ha nincs más választás. De a sárkány az sárkány, nem változik át majd szelíd őzikévé. És a sárkány talán túlságosan is kitakarja a mögötte nyomuló opportunisták hadát, a politikai-gazdasági "gold-diggereket", a hatalompatákat [A szociopata és a pszichopata mintájára].

De hol van az új generáció?

Értetetlenül állok a tény előtt, miért nem látszik az új generáció, azok, akik már nyomokban sem tartalmaznak semmit az MSZMP-ből, apa-anya nem tagja semmilyen pártnak, és/vagy Buda-dombi körnek. Hiányuk ordító, kellene a momentum, csak nem a Momentum.

Kinőhetne egy mozgalomból, egy lázadásból. Esélyes jelölt lehet a hatalom által is igen becsült státusz egyetem, a zugligeti MOME. Ha eltekintünk budai lokációjától, és sznobizmusától. A MOME Front már többre jutott, mint a korábbi társmozgalmak. Ámde kellemetlen pletykák szállingóznak ki a diákokat állítólag előretoló akarnokok személyeiről. Mondjuk az évtizede halott SZDSZ kihantolása hogy-is-mondjam, hullaszagú...

De vajon melyik diáklázadás mögött nem álltak akarnokok? Naív lenne azt gondoljuk volt ilyen. Guruló dollárok, rubelek, font, euró vagy jüan és kiforrott eszmei háttér nélkül nehéz elképzelni bármilyen fiatal csoport felemelkedését. A fontosabb kérdés az, hogy az integritásukat, relatív tisztaságukat át tudják-e menteni a hatalmi küzdelem utáni létbe, ahogy azt a Bibó-Soros tápon hízlalt Orbán Viktornak nem sikerült.

A legfontosabb kérdés

Harminc éve szünet nélkül a kisebbik rosszat választjuk. Nem lett minden rossz, de összességében inkább rossz, mint jó. A "nemzeti tőkésosztály" kódnevű kísérletnek és az "ortodox közgazdaságtannak" adtunk tizenöt évet. Talán kevesebb is elég lett volna.

Brüsszel vagy Vlagyivosztok - egészségedre -, Rogán helyett Vasing Tóni. Anélkül, hogy valaki lelkébe beletrumpolnék, ezek mind másodlagos kérdések.

A kisebbik rossz ledózerolta a közoktatást, az közegészségügyet, a szociális hálót, a kultúrát, a közbeszédet, a forintot, a közvagyont, a közlekedést, a középosztályt, a demokráciát; hozott helyére oligarchákat, propagandát, gyűlöletet, inflációt, rendeleti kormányzást, vendégmunkásokkal felpumpált alacsony hozzáadott értékű munkahelyeket, túlárazott, felesleges irodaházakat, hibrid diktatúrát.

Nem lettünk Ausztria, és a polgárság se épült vissza. Az álmok kergetése ámokfutásba csapott át.

A legfontosabb kérdés, hogy 2026-ban is a kisebbik rosszat választjuk-e vagy elfogadjuk végre, hogy csak a némileg jobb emelhet feljebb minket.